2 héttel később._.

- Tudod régóta arra vágyom, hogy vámpír lehessek, és ebben csak te tudsz nekem segíteni. - Mosolygott a lány újra.
- Kita... ne beszélj már butaságokat. Nem mondom el még egyszer, hogy vámpírok nem léteznek.
- De igenis léteznek, láttam őket, te is az vagy, és én is az leszek. - Akaratoskodott Kita.
- Hallod inkább hagyjuk ezt a témát, állandóan ezzel jössz, kezdesz kiakasztani vele. - Lett ideges a fiú, ám igazából nem a lányra volt mérges, hanem saját magára, hogy hazudnia kell a lánynak.
- De... - Nagyot sóhajtott, majd lehajtotta fejét, s napról-napra egyre jobban hajtotta saját magát, hogy küzdjön, hiszen, ha feladja sose lesz azzá amivé válni akar. A fiú látta, hogy megbántotta a lányt.
- Figyelj... - Lépett elé, és átölelte. - Miért akarsz te ennyire vámpír lenni? - Ejtette ki óriási nagy undorral a vámpír szót a fiú.
- Ők... annyira másak, annyi mindent megtehetnek, nem kell attól tartaniuk, hogy valaki eltiporja őket, megvalósíthatják az álmaikat. Tudod mikor kicsi voltam, mindig is csúnyának, gusztustalannak, és félelmetesnek képzeltem el őket, de mikor megláttam a kislányt, egyszerűen gyönyörű volt. Ne érts félre nem azért akarok vámpír lenni, hogy én is gyönyörű legyek, engem nem érdekel, hogy nézek ki, ne azért szeressenek ahogy kinézek, hanem azért aki vagyok.
- Miből gondolod, hogy vámpírként szeretnének? - Kérdezett rá a fiú.
- Tehát nem tagadod, hogy az lennél? - Csillant fel a lány szeme.
- Kita... nem léteznek vámpírok, ne forgasd ki a szavaimat. És amúgy meg, szép vagy. - Puszilta meg a lány homlokát.
- De Kevin akár mit mondhatsz, én tudom mit láttam.
- Az csak egy álom volt, mi van ha azt álmodod, hogy a fáknak lábuk nő? Akkor fa akarsz lenni vagy mi?
- Hát... tudod nagyon rendes vagy. - Sértődött meg a lány.
- Jaj már, tudod, hogy nem úgy gondoltam, aj kicsim, nem akartalak megbántani... ne haragudj, de ez egyszerűen lehetetlenség, természetfeletti lények nem léteznek. - A fiú legszívesebben agyonütött volna magát, amiért így beszélt a lánnyal, főleg, hogy neki volt igaza.
- Hagyjuk, úgy se hiszel nekem, és úgyis lefogod tagadni, hogy mi is vagy valójában.
- De nem tudok mit letagadni, ha nincs is mit letagadnom, értsd már meg. Én nem hiszek ezekben. Hanyagoljuk ezt a témát jó? Nekem ebben a két hétben túl sok volt a vámpírokról szóló beszélgetésünkből. - Mondta Kevin.
- Hát jó, de tudd, hogy nem tágítok, akkor is kiderítek mindent, tudom, hogy nekem van igazam. - Nézett a fiú szemeibe Kita.
- Makacs vagy. - Mosolyodott el a fiú, majd egy lágy csókot hintett kedvese ajkaira.
- Tudom. - Mosolygott a lány. - Nem kellene már indulnod amúgy? - Nézett órájára, majd szerelmére.
- Tényleg, minek ígértem én meg anyámnak, hogy vigyázok a húgomra?
- Azért amiért én is megígértem az enyémnek, hogy rendet próbálok csinálni a szobámban. - Nevette el magát Kita, majd kézen fogva elindultak az utcájuk felé, ugyanis eddig az egyik szomszédos utca egyik padján ültek. Mikor Kitáékhoz értek a fiú elbúcsúzott a lánytól, majd tovább ment.

" Megfogom ölni. Nem érdekel mit mond, nem fogok tovább hazudni neki." - Gondolkozott magában, majd mikor hazaért odaköszönt anyjának, aki már indult is.
- Vigyázz a húgodra, nem akarom meghallani, hogy megint elment portyázni magában. - Nézett szigorúan fia szemeibe.
- Rendben van, szia. - Ment fel a szobájába, majd megkereste a húgát, hogy bele együtt menjenek el az átjáróhoz, ugyanis a fiúnak dolga akadt odaát.