Igen. Ez nem játék. Ez a valóság. A szörnyű, kegyetlen valóság, amiben élünk. Álmokba ringattam magam, és jó volt. Jó volt egy olyan helyen élni. hol senki s semmi nem tudott bántani engem. nem voltak szabályok, se felnőttek, kik parancsoltak volna nekem.
Higgy nekem most az egyszer: minden vagy, csak éppen hétköznapi nem!
Nem hiszek a mesék jó erejében. Nem egy hamupipőke sztori az életem. Nem is akarom, hogy az legyen. Az túl jólenne.
Mit éltem át?
16 évet. Hosszú volt, eseménytelen...addig a bizonyos napig.
Mit élek át?
Attól a bizonyos naptól kezdve mindent.Egy álommal indult. csak egy egyszerű álom volt. De az a hely. valami varázslatosan szép volt. Elfelejtettem mindent. minden bajomat. Tudtam...éreztem, hogy vissza fogok még menni oda... de nem. egyszerűen nem találtam azt a helyet. Egy éve, hogy nem jártam ott. Egy év... nem tűnik olyan hosszúnak, de az volt. Egy éven keresztül kerestem, és csak kerestem. Nem adtam fel, hogy megtaláljam azt a helyet ahol olyan nyugodt, és békés volt minden.
Mit akarok átélni?
Mindent, és semmit.
Csak egy álom volt. semmi más.
Azt álmodtam ott vagyok. Ott ahol semmi baj, semmi gond nincsen. Először féltem, nem tudtam hogy hol vagyok. Lassan elindultam... bementem egy erdőbe, rengeteg volt a fa. A köd is leszállt, furcsa susogó hangokat hallottam, úgy éreztem, mintha valami elsuhant volna mögöttem. Riadtan kaptam tekintem magam mögé, majd testemmel is arrafelé fordultam. Eléggé esetlennek nézhettem ki, össze-vissza kapkodtam tekintetem, majd elmúlt az a furcsa hang. Megnyugodtam. "Biztos csak egy állat volt." nyugtáztam magamba, s tovább mentem, az erdő már nem volt annyira sűrű, sőtt egyre kevesebb fa volt, és egyre kisebb volt a köd. Alig pár perc telt el mire kiértem egy tisztásra, volt ott egy tó, nem volt túl nagy, de kicsinek sem mondható. Hirtelen erős késztetést éreztem az iránt, hogy bele mennyek a tóba. Már majdnem ott voltam, mikor elrohant mögöttem egy gyerek. Megfordultam, s ott állt mögöttem, fekete hosszú haja derekáig ért, szemei ég kékek voltak, szája vörös volt, és mosolygott. A szemembe nézett, és mosolygott rám. Elmosolyodtam, s megfordultam, a lány mellém sétált és megszólalt.
- Bele szeretnél menni a vízbe? - kérdezte tőlem kedvesen.
- Igen. - ránéztem még mindig ott volt a mosoly a szája sarkában.
- Ne tedd. - hirtelen komolyság fogta el a kislányt. - ott egy más világ van.
"Más világ?" - gondolkoztam el. - Milyen az a világ? - guggoltam le mellé. Ő lassan közelebb hajolt felém, száját a fülemhez emelte, majd belesúgott valamit. Szemeim kikerekedtek, egyszerűen megütköztem a hallottaktól.
"Szóval vámpírok?" - mosolyodtam el, s felálltam fürkésztem még egy ideig a vizet, majd egy határozott mozdulattal beleugrottam. Még hallottam a kislány kétségbeesett sikolyát, s ahogy nekem ordibál, hogy ne tegyem ezt. De nem érdekelt, senki és semmi nem tarthatott vissza. Kíváncsi voltam, így hát nem fordultam vissza, valami furcsa erő húzott magával a tó közepére. A partra néztem, és a kislány eltűnt. Már csak a hangját hallottam.
Azt suttogta vigyázzak... nem értettem miért kellene vigyáznom. Ám ekkor folytatta... vigyázzak, hogy mit választok, nem mindegy hogy kikhez tartozom, a jókhoz vagy pedig hagyom, hogy a sötétség magával ragadjon. Ekkor éreztem, hogy felemelkedem. Lenéztem magamra, s a víz tetején álltam. Mikor feleszméltem, már korántsem voltam egyedül. Furcsa fekete ruhás emberek álltak minden felé. Ekkor mellém lépett valaki, a kislány volt. megfogta a kezem, majd lehúzott magához.
- Válassz. - Suttogta.
- De mit kell választanom? - zavarodtam össze, ekkor felemelte a kezét, s az emberek felé mutatott, kik ekkor kettéoszoltak. Még csak most vettem észre, hogy különböztek. Egyrészt bal oldalt sokkal többen voltak, és a fejükön vörös csuklya volt. A jobb oldalt pedig úgy 10-en lehettek, és nem volt csuklya rajtuk.
- Válassz... hová szeretnél tartozni? - tárta szét kicsiny karjait.
Nem tudtam mit kellene tennem, nem is ismertem közülük senkit se. Ám egy erős érzés sugallta, hogy a jobb oldaliakat válasszam. Lassan felemeltem a kezemet, és feléjük mutattam.
- De miért? - kérdeztem
- Ezt te akartad, nem tudtál ellen állni a tónak. Most már közéjük tartozol. Vámpír vagy.
"Vámpír vagyok." - széles vigyor kúszott arcomra, mikor hirtelen fehéren vakító fénycsóvák teremtek körülöttem, s pár percig nem kaptam levegőt. Fojtogatott valami, valami furcsa erős érzés, s mikor újra megtelt tüdőm az éltető oxigénnel, legszívesebben levegőt se vettem volna. Annyi illatot éreztem, hogy egyszerűen sok volt nekem. Lassan a levegőbe emelkedtem, s mindenki engem nézett.
- A lány titeket választott. - Nézett egy idős hölgyre, kinek haja egy nagyobb kontyba volt fogva feje tetejére, gondolom eléggé öreg lehetett már, hiszen haja ezüst színű volt. Ekkor lassan elindultam feléjük. Lebegtem, a testem átvette az uralmat az elmém fölött, s mikor feléjük értem, zuhanni kezdtem, s egyenest egy fiú karjaiban landoltam, eszméletlenül.
Mikor magamhoz tértem egy óriási szobában voltam, egy baldachinos ágyban feküdtem. Be voltam takarva, és ült mellettem valaki.
- Mi történt? - ültem fel hirtelen.
- Csak nyugodj meg, emlékszel mindenre? - nézett rám az idős hölgy.
- Persze, ilyet nem lehet elfelejteni. - mosolyodtam el. - de hol van az a kislány? - néztem körbe.
- Itt vagyok. - ugrott fel az ágyra, már megint mosolygott, mint egy kis tündér.
Ekkor kinyílt az ágy mellett elhelyezkedő hatalmas ajtó, és az a fiú lépett be rajta aki elkapott, éreztem, hogy erősen elpirulok.
- Jól választottál. - mosolygott továbbra is a lány, majd a nyakamba ugrott, mire én a lendülettől újra a párnák közé estem.
- Mina, hagyd már szegény lányt levegőhöz jutni. - szólt rá a nő, mire a kislány elengedett, és leszállt rólam. - Ne haragudj, az unokámat kissé elragadta a hév, ő itt Mina. - mutatott a lányra. - ő pedig Kevin. - mutatott a fiúra. - az unokáim. - ránéztem Kevinre, tőlem úgy egy két évvel idősebb lehetett. Nagyon helyes volt, félhosszú fekete haj, szintén ég kék szemek.
- Majd Kevin körbevezet. - mosolygott az asszony, én csak bambán bólogattam.
- Gyere. - mosolyodott el kevin, majd felsegített az ágyból.
És itt történt az amire nem számítottam. Felébredtem.
Értitek? Csak egy álom volt, minden csak egy álom. Csak vártam és vártam, hogy talán majd tovább álmodom ha elalszom, de nem. Semmi sem történt, csak butaságokat álmodtam. Már a tanórákon is aludtam, reméltem talán majd álmodok arról a helyről, de nem. Csak vámpíros filmeket néztem, csak olyan könyveket olvastam, de semmi se történt. Már mindent tudtam róluk, de kezdtem letenni mindenről, amit elterveztem.
Addig a bizonyos napig... anya már régóta mondta nekem, hogy új lakók költöztek az utcánk végére, és illene meglátogatnunk őket. Kedvem ugyan nem volt, de mivel kötelezővé tette anya, így mennem kellett. Elvárta tőlem, hogy vágjam magam puccba, de nem tettem. Felvettem egy fekete csőnadrágot, és egy rózsaszín pulóvert, és a tornacsukám húztam a lábamra. Anya nagyon mérges volt, de nem engedtem öltözékemből, én így akartam menni, tehát elindultunk. S mikor odaértünk, Ő nyitott ajtót.
Először is, köszönöm, hogy elolvastad. :] Remélem, hogy tetszett, és igen. Ezt én álmodtam, ám innentől kezdve minden fiktív, szóval csak jó olvasást kívánok :]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése