Ő volt az!...

Az ajtó eszméletlen lassúsággal nyílt ki, a fiú keze még a kilincsen volt, én megütközve álltam anyám előtt, nem tudtam, hogy most mit kezdjek magammal. Ott helyben essek össze? Vagy ugorjak a nyakába? Hm... elgondolkoztató, de persze egyik sem következett be, ha összeesek akkor sose tudom, meg, hogy emlékszik-e rám, vagy, hogy ő az-e egyáltalán? Lehet, hogy csak szörnyen hasonlítanak egymásra. Ha meg a nyakába ugrom, anyám hülyének néz, és, ha ő nem is Kevin akkor ő is hülyének néz. Én zavaromban tuti elmondok nekik mindent, és anya úgy dönt, hogy inkább bead egy elmegyógyintézetbe. Így csak elmosolyodtam, majd mielőtt köszönhettem volna, anya megszólalt.
- Szia... Kevin ugye? - mosolygott, és a kezét nyújtotta a fiúnak, el sem tudom hinni. Ő most komolyan Kevint mondott, vagy csak én képzelődtem? - gondoltam hozunk egy kis süteményt. - folytatta Elisabeth. Igen néha így hívom anyát, nagyon szeretem a nevét, nem tehetek róla.
- Köszönjük, jöjjenek beljebb. - állt el az ajtóból, még csak most figyeltem meg, hogy a stílusunk teljesen megegyezik. Elhatároztam, hogy nekem ő kell, tudom nem ismerem, de biztos nem lehet olyan borzasztó mint a többi korombeli, hiszen ő idősebb pár évvel, na jó maximum kettővel, de akkor is. - bejössz vagy kint maradsz? - nézett rám bugyután. Basszus már megint elméláztam, le kellene szoknom ezekről, így teljesen bolondnak néz mindenki. Fintorogtam egyet, majd átléptem a küszöbön, és követtem a fiút, anyám már bent ült a nappaliban, és beszélgetett egy nővel. Biztosan Kevin anyukája, ha jól észlelem anya és ez a nő már most jól kijönnek egymással, hiszen recepteket cserélgetnek. Nem tudtam, hogy mit csináljak, üljek le melléjük, és hallgassam az unalmas muffin recepteket, és az ezáltal kialakult vitákat, hogy akkor most ét-, vagy tejcsokoládéval finomabb az a csokoládés sütemény? Nem is tudom, engem fontosabb kérdések izgattak. Ekkor rohant le a lépcsőn egy 7 éves forma kislány. "Mina" futott át az agyamon. Ám meglátta rövid szőke haját, és meginogtam az állításomban. Talán tévedtem, emberi dolog. Emberi? Furcsa érzés fogott el ahogy az emberekre gondoltam. Valójában akkor én most mi is fagyok? Ember, vagy vámpír? Na jó, nekem ezt ki kell derítenem. Lassan felálltam, majd a kislányhoz sétálltam.
- Szia Kita vagyok. - guggoltam le elé, ugyanaz a széles mosoly fogadott mint amire emlékeztem, igen ő Mina.
- Szia. - Fogta meg a kezem. - gyere. - kezdett el húzni felfelé. Mikor felértünk az emeletre egy fehér fa ajtóhoz húzott, majd mikor odaértünk kinyitotta, és bementünk rajta. Az ő szobája lehetett, hiszen halvány rózsaszín volt... tulajdon képen minden rózsaszín volt a szobában, még a bútorok is.
- Ez a te szobád? - mosolyogtam, ő csak bólintott egyet, majd leült egy kis asztalhoz, és elkezdte fésülgetni a haját. Én lassan az ablakhoz sétáltam, kinéztem rajta, a kilátás a hátsóudvarra nyílt. Valójában reménykedtem, hogy egy ízléses kis tavacska lesz hátul, de nem. Csalódott voltam, így legalább emlékeztetett volna valami arra a varázsos helyre ahol jártam, ahonnan ők jöttek. A kis tó helyett egy hinta árválkodott magában egy fűzfa vastagabbik ágáról lelógva. Nem is tudtam, hogy ez a ház ennyire szép. Az utcánk végén van, és közvetlen utána a temető. Nem lehet kellemes érzés egy temető mellett élni. De végül is ők vámpírok, nem mindegy ez nekik? Ekkor erős késztetés fogott el az iránt, hogy kimenjek a temetőbe. - Mina, megmutassam a környéket? - fordultam felé, és ekkor esett le, hogy mindent elronthatok ezzel, mindent elrontottam, hiszen még csak az se biztos, hogy ő Mina. Ám ő csak elmosolyodott, és hevesen bólogatni kezdett.
- Szólhatok Kevinnek is? - Pattant fel, és már rohant is, hogy szóljon bátyjának. Pár perc múlva már a bátyja is a szobában volt, és arra vártak, hogy én elinduljak. Lementünk, majd mondtam anyának, hogy majd megyek, valamikor.
- Rendben vigyázz magadra, és ha lehet ne késs a vacsoráról, tudod, hogy vendégeink lesznek.
- Tudom anya ott leszek, csak megmutatok pár helyet nekik. - mosolyogtam, és már ki is mentünk a házból, egyenesen a temető felé vittem őket, valahogy éreztem, hogy tetszeni fog nekik a hely.
- Kita... hova viszel minket? - Kérdezte mina.
- Ne aggódj, csak megmutatom a temetőt, itt van nem messze tőletek. - Mosolyogtam.
- Kevin. - mosolyodott el Mina is. - majd mutassuk meg a nagyinak is. - futott előre, mert már lehetett látni a temető óriási vas kapuját.
- Ő mindig ilyen... ilyen hiperaktív? - néztem a fiúra, aki némán nézte húgát.
- Sajnos... - fordult felém. - igen. - sóhajtott egy nagyot. Ekkor értünk be a temetőbe, Mina már régen lehagyott minket, és már a temető végében ül egy kőpadon. Eléggé elhagyatott volt a temető, amióta Carl a gondnok meghalt, senki se teszi rendbe, így teljesen be van gazosodva. Lassan odasétáltunk Minához, és leültünk mellé. Csak néztük a sírokat, és gondolkoztunk. Én éppen azon, hogy vajon hogy kérdezzek rá, hogy ők vámpírok-e, vagy csak én képzelem ezt róluk. Mi van, ha ez csak egy véletlen egybeesés? Mi van ha én vagyok ennyire megkattanva? Nem. Az lehetetlen. Lassan felálltam, majd elindultam egy erdős rész felé, ők pedig némán követtek engem, valójában az első 15 percben észre se vettem, hogy követnek. Ám Kevin mellém sétállt.
- Most hová megyünk? - nézett a szemeimbe.
- Nem tudom. - mondtam az igazat.
- Akkor miért megyünk? - értetlenkedett.
- Van itt valami, tudom, hogy van. - mondtam, és egészen biztos voltam benne, hogy ahová megyek ott lesz valami furcsa, és érdekes. És valóban kiértem a fák közül, és egy kis patak csordogált ott, egy kisebb vízeséssel. - látod, mondtam, hogy lesz itt valami, csak nem tudtam pontosan, hogy mi. - mosolyogtam, majd levettem a cipőmet, és a patak mentére leültem majd a lábamat a vízbe lógattam.
- Gyertek ti is. - mosolyogtam, mire Mina egyből lehuppant mellém, ám a lába nem ért bele a vízbe. Kevinre néztem, aki fintorgott egyet, majd leült egy fa tövébe.
- Ne is törődj vele, nagyon bunkó mostanában. - hajolt közelebb hozzám Mina.

Olyan bő egy és fél óra múlva indultunk vissza, út közben viszont összefutottunk az osztályomból pár fiúval.
- Kita. - Futott oda hozzánk Mark. - szia. - adott nekem három puszit.
- Csőcsá. - mosolyogtam. - ő itt Mina, ő pedig a bátyja Kevin, most költöztek ide nem rég. - mosolyogtam. - te nem tudod, nem áll egy ezüst GTO a házunk előtt? - kérdeztem rá hírtelen.
- De, ha jól emlékszem ott volt. - gondolkozott el.
- Hát akkor sziasztok, most leszedik a fejem. - Futottam el.
Mikor hazaértem lebasztam a cipőmet az előszobában, majd berontottam a nappaliba, ami tök üres volt, gyorsan felslisszoltam a szobámba, és átöltöztem, mert ha így jelenek meg a vacsorán Elisabeth szó szerint megskalpol.


Folyt. köv. :]

Hát igen :] köszi, hogy olvastad valami véleményt írhatnál a megjegyzéshez :] :P köszike, na de most meek mert még kémia kiselőadást írok, mert, ha nem megbuktat a tancsim xD